2017. június 30., péntek

Tesókérdés..avagy a kis korkülönbség túlélhető?

Sziasztok! 

Ma egy igencsak alap kérdést boncolgatunk kisgyermekes családok, gyermeket tervezők számára. Alapkérdés, mert onnan, hogy lesz egy barátod/férjed/élettársad és még ráadásul elmúltál 20 éves is, ez lesz az a kérdés, amit a legtöbbször fogsz hallani, a "Mikor házasodtok össze?" után. Mármint arra gondolok, hogy "Mikor jön a baba?" vagy "Mikor lesz kistesó?" vagy "Lesz harmadik?".  
Az emberek nagyon szeretnek ebben a témában túúúúl sokat kérdezni és tudni. 

Amikor sok-sok éven át nem sikerült teherbe esnem, minden egyes "Mikor jön a trónörökös?" kérdés egy késszúrás volt a szívembe. Most kezdjem el mindenkinek ecsetelni, hogy NEM TUDOK TEHERBE ESNI? Nem tettem. Ehelyett vettem egy nagy levegőt és nagyon hülye művigyorral azt mondtam, hogy rajta vagyunk az ügyön....belül persze sírtam volna. Nyilván a család, a szűk baráti kör tudta, hogy miújság, nem is rájuk gondolok most. 

Aztán ahogy megszületett Dorka, rögtön jött a mikor lesz kistesó, illetve a mekkora korkülönbséget szeretnétek kérdések. Azt se tudtam hónapokig hol vagyok, annyira túlstresszeltem az első időszakot, és igen, én depis is voltam...nemhogy kistesó projekt. Örültem ha éltem. 

Aztán úgy a 4. hónap körül jobb lett minden. Már nem volt hasfájás, volt viszont egy cukin mosolygó kiscsaj. Ekkor nem titok, újra elgondolkodtunk a tesó kérdésen. De, hogy őszinte legyen, nem sok esélyt láttam a korai teherbeesésre, tanulva ugye az előzményekből. Aztán végre elengedve a stresszt, boldogan éltünk, szerettük egymást és Dorka féléves korában egyszer csak bekopogott a kisöcsi. Megijedtünk? Sokkot kaptunk? Abszolút Igen a válasz. Féltünk, de közben boldogok is voltunk. 

Így alakult ki nálunk az ennyire kicsi korkülönbség. 

Milyen volt a terhesség egy kis néhány hónapos baba mellett? Szörnyű...legalábbis az eleje. Nagyon hányós voltam, Dorka is mindig engem akart érthető módon, még akkor kezdett szinte csecsemőből kisbaba lenni. Akkor jött az első foga, akkor kezdtünk szinte a hozzátáplálást, akkor állt fel és indult el. Mondjuk legalább ebben szerencsém volt...ugyanis Dorka irtó hamar, 9 és fél hónaposan indult el, így legalább ennyiben könnyebb volt....mondjuk futhattam utána, de legalább cipelni nem kellett. 

A lelki tusa volt nagyon kemény. Arra gondolok, hogy Dorka még olyan pici és máris osztoznia kell majd rajtam, hogy nem tudok csak rá koncentrálni, hogy nem leszek csak az övé. Ez nagyon nehéz része volt számomra. Aztán láttam, hogy ahogy okosodik, egyre jobban érdekelte a pocakom, egyre kedvesebb volt a babával benne. Már terhesen tudtam, hogy nagyon jó tesó lesz és bakker, tényleg így lett. Pedig ezerrel paráztam a tesóféltékenységtől, de a csodával határos módon minket elkerült. 

Mondjuk gyakoroltunk is ezerrel előtte babákon:)


Ilyen édesen puszilgatta mindig a pocim:


Aztán mikor megszületett az Öcsi, akkor a kórházba is bejött:


És azóta óvja-védi:




Mindig együtt fürdenek, Dorka fürdeti a kicsit..


És akkor a kis kor-különbség előnyeiről és hátrányairól:

  • Előny, hogy együtt nőnek fel, összeszoknak és jókat fognak együtt játszani később. Mivel hasonló korúak, így hasonló programok, korosztályos játékok fogják őket érdekelni, lehet közös programokat tervezni. Ugyanazok a mesék, könyvek, dalok fogják jó esetben érdekelni őket.
  • Hátrány viszont, hogy soha sincs senkire elég idő, senki nem kapja meg anyát 100%-osan.  
  • Előny, hogy az anyuka gyakorlatban van, minden már megy rutiból és még közeliek a "nagyobb" gyerekkel átélt élmények, akár betegségek, hozzátáplálás, életkori sajátosságok, mozgásfejlődés tekintetében.  
  • Előny, hogy anya úgyis otthon van, nem esik ki a munkából újra, nem kell újra megszokni az otthonlétet, illetve anya már úgy is feláldozta önmagát egy pár évre....maximum így kicsit nyúlik az a pár év. 
  • Hátrány, hogy a "nagyobb" tesó is otthon van még, nem jár oviba vagy iskolába, így az anyuka két picivel marad otthon egész napokra/hetekre/hónapokra/évekre.
  • Előny, hogy szinte ugyanazokban az években járnak egy intézménybe, legyen az ovi vagy isi. Az én gyerekeim között egy csoport vagy egy osztály lesz csak, ami annyiból jó, hogy reggel egy helyre kell őket vinni sok-sok éven át.  
  • Előny az is, hogy a kisebbik tesó sokkal jobban, gyorsabban fog fejlődni, ugyanis a kicsit nagyobb tesó majd jól fogja őt motiválni, és szinte azonos élethelyzeteket, életszakaszokat élhetnek át, akár közösen is. A nagytesónak pedig hízeleg a példakép szerep, ezért ő is sokkal ügyesebb lesz.
  • Hátrány, hogy két kisgyerek nagyon nagyon fárasztó tud lenni. Egy is, de kettő...Szinte soha nem alszanak egyszerre, valakivel mindig foglalkozni kell az első 1-2 évben. Utána állítólag elszórakoztatják egymást....nah de addig. Valaki mindig ébred éjszaka, van hogy egyszerre ketten is.Kétfelé szakadni pedig sajnos lehetetlen.
Erre jó példa, ha úgy alakul (és márpedig szinte mindig úgy alakul), hogy egyszerre álmosodnak el a déli alvásnál.  Én így oldom meg: Dorka a kezemben alszik el, Dávid pedig a babakocsiban, miközben a lábammal ringatom. Nem mondom, hogy a 30 fokos melegekben egyszerű:

  • Előny továbbá az is, hogy hasonló korúak lesznek a barátaik is, így ők mindig mehetnek együtt, nekik mindig ott lesz mellettük valaki, akár egy táborban, akár egy ottalvós buliban mondjuk.
  • Előny még az is, hogy ha 2 év alatt jön a két gyerek, akkor a Gyed, Tgyás együtt igencsak jó kis összeg, viszont hátrány, hogy csak kevés ideig élvezhető ez.
  • Hátrány, hogy nincsenek vagy csak ritkán lusta napok, amikor nem csinálok semmit. Két gyereknek mindig kell vagy enni adni, vagy pelenkázni vagy csak játszani. Nehezebb a felnőtt programok kivitelezése, 2 kisgyerekre mégiscsak nehezebb vigyázni mamának, mint egyre. Ritkábban tudok anyuka mellett nő is lenni, de minden csak szervezés kérdése, nemigaz?
  • Hátrány, hogy nagyobb kocsi, lakás, bármi hamarabb kell, ha hamarabb jön a kistesó. Viszonylag hamar kell a kocsiba két gyerekülés, hamarabb megjön az igény így a nagyobb kocsira is.
 És akkor ugye a kérdés, amit mostanában a legtöbbször hallok: "Mikor jön a harmadik?". Megmondom őszintén, hogy jöhet, akár most is. Nagyon vágyunk rá, az összes előnnyel és hátránnyal együtt. 

Kérlek írd meg nekem, hogy te mit gondolsz a kis korkülönbséggel kapcsolatban, mi az előnye és mi a hátránya szerinted. Személyes tapasztalatok is érdekelnek:)

3 megjegyzés:

  1. Nálunk Beni ugye most tölti a kettőt s decemberben jön a kistesó. Már előre "félek", hogy azt az egy évet, míg Beni is itthon van, hogy fogjuk majd 3asban átvészelni, bár szerencsére okos gyerek, s remélem nagyon jófej bátyó is lesz s segít majd a pici körül :)
    De azért le a kalappal előttetek ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haaaaat nagyon sok türelmet kívánok Neked🙈🙀🙉 kellemes babavárást😍

      Törlés
  2. Nálunk másfél év a difi és sztem ez nekünk pont jól alakult, most már a kicsi se olyan pici, együtt játszanak néha, imádják egymást, de baromi fárasztó, az az igazság. Mindkettőnek azonnal kell minden és sokszor egyszerre, de mindent összevetve csodás ez és nem csinàlnám másképp. 😉

    VálaszTörlés