2016. március 5., szombat

A nagy újrakezdés

Tudom, tudom és tudom! Tudom, hogy évmilliók óta nem volt bejegyzés, de nah most tényleg nyomós indokom van! Az indok olyan 7,5 kg-ot nyom és éppen alszik.

Este 22:00 van és végre eljutottam idáig. A férjem dolgozik (bizony, azóta amióta nem jártam erre férjez is mentem) és írok. Miután Dorka elaludt, (innen a blog alcíme is, a Dorkaságok) még a fél életemet elpakoltam, legalábbis a konyhát, nappalit biztos. De itt vagyok:)

Nah de mi ez az új név? Mi lett a Nyuszilakkal? Az igazat megvallva a Nyuszilak a nyuszi miatt volt annyira kedves, számomra igenis szerethető név. Sajnos Tökike a nyuszimennyországba költözött, így már nem éreztem, hogy jogom lenne használni a korábbi nevet. Nah jó, leginkább azért kellett új nevet találni,mert mikor eszembe jutott a nyuszilak, a kedves kis lakója nélkül igencsak szívbe markoló élmény volt. Értitek:(

De jó hír, hogy Töki küldött maga helyett valakit, aki legalább annyira zsivány, mint ő volt. Itt jött el az idő, hogy bemutassam Nemes Dorkát (#nemesdorka):

Nemes Dorka született 2015.10.08-án 14:07 perckor császárnők módjára. Mondhatom, hogy az életünk vele lett teljes, igazi családdá váltunk a férjemmel. De erről majd később.


És mi az, hogy "Kicsi lány-nagy gardróbbal?" Sajnos ez az elbukásom, a önmegtartóztatásom teljes hiánya és a legújabb függőségem szüleménye. Merthogy olyan nincs, hogy "Ezt a kis felsőt már nem veszem meg!", helyette olyan van, hogy: "Atyaúristen!" meg "Ez kell!", illetve "Ez pont megy a legutóbb vett nadrághoz!" vagy "Ezt az akciót tényleg muszáj volt kihasználni!". Szóval értitek:) Függő lettem a szó valós, pironkodós értelmében, mert gyereket öltöztetni csuda klassz. Minden jól áll rajtuk és minden cuki.

De nem csak gyerekruhákról lesz szó, nyugi! A terv az, hogy lesznek új kategóriák, mint például: EznagyonMama: itt minden ami anyuka, smink, felnőtt divat EznagyonBaba: Nah itt lesznek a babás dolgok, illetve marad a Gasztró, Lakber front.


Remélem szívesen olvassátok majd a bejegyzéseket, szeretni fogjátok a blog Facebook oldalát, illetve követitek majd az Instagram profilomat is (csillainez).

Hamarosan újabb bejegyzéssel jelentkezem, Sziasztok!


2 megjegyzés: