2014. június 1., vasárnap

Epres csodasüti

Több okból is illik erre a desszertre a "csoda" jelző. Egyrészt baromi egyszerű, továbbá nincs benne semmi olyan ami egy alap háztartásban ne lenne, ráadásul mindenki azt fogja hinni, hogy egy konyhai istennő vagy (ami igaz is, én tudom), végezetül pedig nem lehet vele leállni, de komolyan...

Erről a fincsiségről lesz szó: 



Hozzávalók:

A piskótához:

  • 5 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 13 dkg liszt
  • 2 dkg kakaópor
  • 2 evőkanál olaj
Az 5 egész tojást és a cukrot jó habosra verjük, ez legalább 5-10 perc lesz, majd a lisztet és a kakaóport összevegyítjük, majd a  habos-cukros tojáshoz szitáljuk. Ha ezzel megvagyunk, akkor hozzáadjuk a 2 evőkanál olajat és egy sütőpapíros tepsibe öntjük a tésztát. 180 fokra előmelegített sütőben, 10-12 perc alatt elkészül, én légkeverésben csináltam.

Ilyen gyönyörű tésztát fogunk kapni:



Amíg a tésztánk hűl, addig elkészítjük a krémet:
  • 1 csomag vanília puding
  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál cukor
  • 10 dkg puha vaj
A pudingot a szokásos módon elkészítjük, majd ha kihűlt, akkor az olvasztott vajat szépen lassan hozzákeverjük.


Majd szépen eloszlatjuk a tésztán:


Ezután az epreket felvágjuk, majd a krémre helyezzük:



Elkészítjük a piros zselét, majd kihűlés után középről kezdve eloszlatjuk a sütin és hűtőbe tesszük néhány órára.

Ha kész, akkor felszeljük és fogadjuk a dicsérő szavakat, ugyanis senki nem fogja elhinni, hogy a tészta nem bolti, a krém pedig nem egy különleges, hosszadalmas idő alatt elkészülő fajta. Nálunk óriási sikere volt.


3 megjegyzés:

  1. Óó Csilla, régen olvastam a Millacsilla blogodat, nagyon szerettem és most véletlenül bukkantam Rád! Nagyon szeretném olvasni a bejegyzéseidet :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Kata! Örülök, hogy örülsz:) Én is bekövettelek gyorsan:)
    Mária, köszi és milyen finom is volt!:)hm....

    VálaszTörlés